A válogatott szünetet követően idegenben lép pályára az Egis Körmend együttese: csapatunk pénteken Székesfehérváron vendégszerepel az Alba Fehérvár otthonában.
Az ősszel hazai pályán már találkozott egymással a két csapat, akkor a körmendi közönség előtt sikerült győzelmet aratnunk. Azóta azonban mindkét oldalon jelentős változások történtek. A fehérváriaknál edzőváltás történt, és két új légióssal is megerősítették a keretet, így egészen más csapat vár ránk, mint amelyet korábban legyőztünk.
Csapatunknál mögött szintén mozgalmas időszak áll. Keretünk több ponton átalakult az elmúlt hetekben, a válogatott szünet pedig jó lehetőséget adott arra, hogy a csapat együtt dolgozzon és kijavítsa az előző mérkőzéseken tapasztalt hibákat. A szakmai stáb és a játékosok kemény munkát végeztek az edzéseken, külön figyelmet fordítva arra is, hogy az újonnan érkező Zid Powell minél gyorsabban beilleszkedjen a csapat játékába.
A pénteki találkozón kulcsfontosságú lesz a koncentráció és a fegyelmezett védekezés. Az Alba erős kerettel rendelkezik, komoly magyar maggal és minőségi légiósokkal, ezért csak akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha végig csapatként játszunk, és minden játékos maximális energiát tesz bele a mérkőzésbe.
Nehéz feladat vár ránk Székesfehérváron, de a cél egyértelmű: harcolni minden labdáért, és mindent megtenni azért, hogy győzelemmel térjünk haza.