Széchenyi 2020

Az Atomerőmű SE együttesét fogadjuk Körmenden

Ma 18 órától az NB I egyik élcsapata, a tabella második helyén álló Atomerőmű SE látogat otthonunkba. Egy rendkívül izgalmas, presztízsértékű találkozóra készülünk, amely a két gárda elmúlt hetekben mutatott formája alapján is rangadóként említhető.
A paksiak nagyszerű szezont futnak: 19 győzelmük mellett mindössze háromszor kaptak ki – közülük két vereséget a Falco KC Szombathely ellen szenvedtek el. Az ASE keretében két kiemelkedő pontszerzőt is találunk: a szombathelyi színekből érkezett Benke Szilárd 20,4-es pontátlagával az élmezőnybe tartozik, míg az amerikai Jay-Jay Chandler 21,7-es átlaggal még őt is megelőzi. A palánk alatti munkát a rutinos Eilingsfeld János erősíti, aki hosszabb kihagyás után tért vissza a szezon elején.

Ha a két csapat elmúlt tíz mérkőzése (a kupát is beleszámítva) alapján néznénk a tabellát, a Paks a harmadik, az Egis Körmend a negyedik helyen állna, hiszen hét győzelem és három vereség a mérleg mindkét oldalon. Ebből két-két vereség ugyanazon csapat, a Falco gárdája ellen esett meg. A Paks az előző fordulóban a Szolnok otthonában veszített mérkőzést, mi pedig február 12-én a Zalaegerszeg otthonában. Ez egy igazán izgalmas és parázs meccset vetíthet előre.
Forray Gábor vezetőedzőnk minden játékosára számíthat az ASE elleni összecsapáson.

A mester így nyilatkozott a találkozó előtt:
„A rendelkezésünkre álló pár napban elsősorban a regeneráción és a játékosok frissítésén volt a fő hangsúly. Egy bivalyerős, nagyon fizikális csapat lesz az ellenfelünk, akiknél remek képességű játékosok alkotják a keretet. Mind a légiós kontingensük, mind a magyar magjuk extrának mondható, nem véletlenül állnak a táblázat második helyén. Úgy érzem, mi is jó formában vagyunk, de azért a mérkőzés esélyese megítélésem szerint az ASE gárdája. Amennyiben viszont olyan energiával és hittel állunk bele a mérkőzésbe, mint ahogy a frenetikus táborunk szurkol nekünk, akkor nem létezik lehetetlen – legyőzhetjük a Falco legnagyobb kihívóját! Én hiszek benne – mint ahogyan a játékosaimban is –, hogy együtt meg tudjuk csinálni!”
Az ASE vezetőedzője, Kosztasz Flevarakisz is elismerően beszélt az Egis Körmendről:
„A Körmend jó csapat, amely remek formában van – nemcsak a bajnokságban értek el szép eredményeket, de a Magyar Kupában is. Kiemelkedő pontszerzőik Williams és Kountz, de más játékosok, mint Pipiras, Ferencz vagy Durázi is veszélyesek. Nekünk kell diktálnunk a tempót, jó védekezéssel és fegyelmezett játékkal kell reagálnunk.”
Bár a találkozó ma 18 órakor kezdődik, ahogy mindig, most is mindenki jelenlétére és hangerejére is számítunk a lelátóról!
Mától új szurkolói termék érkezik a shopba.
Elérhetőek a hivatalos Egis Körmend dizájnnal ellátott, ütésálló prémium telefontokok a SlimStore jóvoltából.
Részletek itt: https://www.facebook.com/share/p/1AMwAxNAvv/?mibextid=wwXIfr

A mérkőzés játékvezetői: Cziffra Csaba Zsolt, Nagy Viktor és Rácz Zsolt Róbert.
Eseménydelegált: Balogh László György.
hunbasket.tv link, ahol a meccset közvetítik (990 forintos előfizetés szükséges egy hónapra): https://www.hunbasket.tv/.../54524/egis-kormend/atomeromu-se
Találkozunk a csarnokban!
Hajrá, Egis Körmend!