Széchenyi 2020

DEAC - Egis Körmend

DEAC - Egis Körmend 90-72 (33-15, 18-23, 23-16, 16-18)

DEAC: Scott 14/3, Polyák 6/3, Drenovac 27/6, Gáspár M. -, Taylor 10, Mócsán 12/6, Tóth Á. 18/3, Kenéz -, Balázsi -, Neuwirth-.

Egis Körmend: Chambers -, Mitchell 17/3, Ferencz 3/3, Moore 11/3, Omenaka 4, Balogh M. 8, Kiss M. 2, Parrish 5, Cakarun 13, Doktor P. 9.

David Dedek : Köszönöm a bíztatást a szurkolóknak, ugyanis szép számú közönség látogatott ki az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba, sokat dobott a buzdítás a fiúkon. Tudtuk, hogy a Körmend a hazai bajnokság egyik legerősebb csapata, viszont sikerült meglepnünk őket az első negyedben, ahol dominálni tudtunk és magabiztos előnyre tettünk szert, amit őrizni is tudtunk a végéig. Ennek is köszönhetjük a győzelmet, talán a meglepetés ereje volt, ami eldöntötte ezt a találkozót a mérkőzés elején. 


Constantinides Antonis : A DEAC teljesen megérdemelt győzelmet aratott, mi pedig gyakorlatilag nem érdemeltünk semmit, nem tudtuk az előre megbeszélt szabályokat betartani, főként a védekezésben, amire külön felhívtam a figyelmet, de ezt sem sikerült megvalósítani, így gyakorlatilag az első negyedben elment ez a hajó. A csapaton belüli légkör nem az igazi mostanság, mindenképpen változásokra van szükségünk, hogy mik lesznek ezek pontosan, arról a következő napokban dönt majd a klub, mert így nem mehetnek tovább a dolgok. 


Djordje Drenovac : Köszönjük a szurkolóknak, hogy kilátogattak és buzdítottak minket, tényleg sokat jelent számunkra. A tavalyi esztendő döntőse nagyon fizikálisan lépett fel, az egyetlen utunk az volt, hogy felvesszük a kesztyűt, ezt mindenki meg is tette. Támadásban jól járt a labda, szépen működtünk együtt, ugyan voltak periódusok, ahol csökkent az energiánk, de összességében sikerült végig egy olyan szintet tartani, amit ki tudtunk húzni a találkozó végéig. Jelenleg jó ritmusban van a csapat, ezt szeretnénk tartani a közeljövőben is.