24 éves játékosunk az MVM-OSE Lions csapatától érkezett próbajátékra még a nyár folyamán.
"A felkészülés során nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Forray Gábor számít rám, és úgy gondolja, lenne helyem a felnőtt csapatban. Ezt nem csak azért tartom fontosnak, mert így lehetőségem lehet hozzájárulni a csapat sikeréhez, hanem azért is, mert ezáltal én is tovább fejlődhetek, mind egyéni, mind csapatszinten. Különösen megfogott a környezet és az egész atmoszféra, amit a klub képvisel – a miliő, a szurkolók lelkesedése, és a csapategység mind olyan tényezők számomra, amelyek motiválnak és erőt adnak a további munkámhoz." - kommentálta újonnan szerződtetett játékosunk.
Forray Gábort is megkértük, hogy röviden nyilatkozzon az igazolással kapcsolatban:
"Szükségünk volt még egy backup 5-ösre, hiszen bár Durázi időnként be tud ugrani, nem ez az igazi posztja a pályán. Olyan alázatos és harcos játékosra volt szükségünk, aki nélkülözhetetlen kiegészítő emberként képes fontos perceket vállalni. Matyi a harcosságával és hozzáállásával nagyon sokat fog tudni segíteni ennek a csapatnak, hiszen az ilyen típusú játékosok nagyban hozzájárulnak a győzelemhez, különösen a kritikus pillanatokban."
Üdv a klubban, Matyi!