Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend 2025. 11. 19.
Játékvezetők: Goda László, Frányó Péter, Nepp László Oszkár
Ellenőr: Forrai Sámuel
A válogatott szünet előtt még egy kihívás vár a csapatunkra. Szerdán az ősi rivális, a ZTE otthonában lép pályára az Egis Körmend, amely Szolnokon – főként védekezésben – nem tudta felvenni a házigazdák ritmusát. Az első félidőben kapott 67 pont rengeteg volt, ennél sokkal jobban kell védeni a saját gyűrűt, hogy legyen esély egy idegenbeli sikerre. Márpedig – ha nem is lesz könnyű – a célunk nem lehet más szerdán.
A ZTE menesztette Sebastjan Krasovecet, a helyére érkező Kostas Mexas pedig szemmel láthatóan összekapta a csapatot. Első mérkőzésén Szegeden tudott nyerni a Zete 86-75-re.
Aztán bejelentette a klub, hogy a negyedik légió posztjára Justin Bibbs érkezik, aki a korábban azonnali hatállyal elküldött Jericole Hellems helyét töltheti be. Az új játékos még nem lépett pályára a Honvéd ellen, (épp az Egis Körmend ellen debütálhat szerdán) amikor az első hazai bajnoki siker reményében vágott neki a meccsnek a Zete. És a remény valóra is vált, hiszen magabiztosan, 93-74-re gyűrték le a fővárosiakat.
Jó előjelekkel indulhattak volna Székesfehérvárra az előző fordulóban, de a meccs előtt több probléma is adódott a keretben.
A meccs előtti napon Brandon Johnson szemébe nyúltak bele edzés közben, Mokánszki Máté szája pedig felrepedt egy ütközés nyomán. Csátaljay Péter pedig vírusos fertőzés miatt hagyta ki a találkozót, amelyen jól kezdett a ZTE, de később rendezte a sorait az Alba Fehérvár, ahol először ült a padon vezetőedzőként Oliver Vidin, az előző idény bajnokcsapatának, a Szolnoki Olajbányásznak a korábbi edzője. A körmendi vereség után ugyanis menesztették Székesfehérváron az addigi vezetőedzőt, a spanyol Lluis Riera-t. Az Alba 109-89-re nyerte a meccset, amely hasonló mennyiségű pontot hozott, mint a mi szolnoki vendégjátékunk. Kérdés, hogy szerdán melyik csapat tudja jobban limitálni a kapott pontokat. A hazai pálya valamivel több esélyt jelenthet a Zete számára, de korántsem példa nélküli a piros-fekete vendégsiker a zalai megyeszékhelyen.
A 149. hivatalos bajnoki előtt a következő a két csapat mérlege, ezúttal a házigazda szemszögéből nézve:
Összesített mérleg: 64-84 (43.2%), pontkülönbség: 11588 (78.3) - 11885 (80.3)
Hazai mérleg: 47-27 (63.5%), pontkülönbség: 5934 (80.2) - 5674 (76.7)
Látszik tehát, hogy az összesített mérleg körmendi szempontból jobb, a zalai, hazai mutató pedig 47-27.
27 alkalommal tehát sikerült már a körmendieknek.
A féltávhoz közeledve különösen nagy a mérkőzés jelentősége, hiszen a 4. helyezett Alba Fehérvártól (5-4-es mérleg) a jelenleg 12. helyen álló Zetéig (3-6) mindössze két győzelem a különbség, rendkívül sűrű tehát a középmezőny. Ha a zalaiak továbbra is ide szeretnének tartozni, akkor hozniuk kell a meccset, különben nagyon leszakadhatnak. Az Egis Körmend jelenlegi mérlege 4 győzelem és 5 vereség, ami kilenc meccs után épp a 8. helyhez elegendő. Ha összejönne a vendégsiker, akkor a mieink 50%-os teljesítménnyel tölthetnék a válogatott szünetet, viszont a Zete számára az a tét, hogy utolérhesse az Egis Körmendet, hiszen zalai siker esetén mindkét csapat 4-6-os mérleggel szünetelne. (És könnyen lehet, hogy együtt távolodna a felsőháztól… Három forduló lesz még hátra féltávig. Könnyen lehet, hogy az idén is nagy lesz a számolgatás. A mieinknek hátra lesz még a Falco itthon, az Oroszlány idegenben, a végén pedig a Kecskemét itthon. A Zetének ugyanez Szolnok és Falco idegenben, végül Oroszlány otthon. Már csak ezért is létfontosságú nekik ez a hazai szerdán.)
Erről is kérdeztük Kocsis Tamást, hiszen nekünk is van behozni valónk féltávig.
„Leginkább az első fordulókban elszenvedett három vereség az, amit az egész idényben igyekszünk behozni. Kaposváron tettünk egy lépést ezért, de nagyon kellene a zalaegerszegi győzelem is ahhoz, hogy a kupában ott tudjunk lenni.”
A felkészülést biztosan nem könnyíti meg, hogy elég sok ismeretlenes a meccs előtti egyenlet, hiszen viszonylag új edzővel, egy teljesen új légióssal várja a mieinket az örök rivális.
„Én továbbra is azt gondolom, hogy leginkább önmagunkkal kell foglalkoznunk, van mit javítani a játékunkon, leginkább a védekezésünket kell összerakni. Nyilván ebből a szempontból nem könnyű, hogy Zalaegerszegen új edző, új játékos van, visszatérők lesznek a csapatukban, ezért nagyon nehéz ellenük készülni. Azt mindenki tudja, hogy a Zetének nem ott van a helye, ahol jelenleg állnak. De jönnek is szépen sorban náluk is a győzelmek, össze fog állni a társaság. Próbálunk mindent megtenni azért, hogy egy jó meccset játszunk. Biztos vagyok abban, hogy egy szoros mérkőzés lesz, amin a koncentráció fogja eldönteni, hogy merre billen a mérleg nyelve.”