Széchenyi 2020

Szolnoki Olajbányász U20 – Egis Körmend U20 63-67

Szolnoki Olajbányász U20 – Egis Körmend U20 63-67 (21-21, 20-11, 8-22, 14-13)
 
Egis Körmend U20: Herczeg 23/9, Nagy 11/3, Geröly 6/6, Tóth-Erdei M. 4/3, Takács 23/6, Mogyorósy -, Szalai -,
 
Németh Levente: „Ismét hosszú utazás, de most egy sokkal keményebb mérkőzés várt ránk. Tudtuk, hogy a Szolnok erős játékerőt képvisel, de nem feltett kézzel érkeztünk hozzájuk. A megfelelő mentalitással kezdtük el a mérkőzést, tetszetős támadásokat vezettünk, viszont védekezésben sokat hibáztunk, így az első negyed végére döntetlen volt az állás. Sajnos a második negyedben megakadtunk, ellenfelünk változtatott dolgokon védekezésben és statikusan kezdtünk el játszani emiatt. A második félidőre tökéletesen jöttünk ki, alapembereink magukra vállalták a felelősséget, és megzavartuk a Szolnokot folyamatos védekezés váltásainkkal. Negyedik negyedre kicsit elfáradtunk, ami ilyenkor természetes, de helyén volt a szívünk, és kemény csatában megtudtuk szerezni a győzelmet. Céljaink elérése érdekében ez egy borzasztóan fontos siker volt, külön öröm a mutatott játék még akkor is, ha nagyon sokat hibáztunk, de edzéseken ezeket ki fogjuk javítani, és megyünk tovább előre!”