Alsóházi rájátszás, 4. forduló.
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Kapitány Gellért, Lengyel Ádám József (Dr. Páli Kálmán Sándor).
Zalakerámia ZTE KK: Hunter 22/9, Gatling 9/3, Scherer 16/6, Varence 16/6, Tóth 8. Csere: Takács 6, Glatz 2, Szalay -, Csátaljay -, Mokánszki 9/9, Brzovic 10, Kucsora 7/3.
Egis Körmend: Hansen 2, Powell 22, Foster 16/6, Durázi 15/6, Ivosev 8/3. Csere: Williams 13, Dékány 2, Kiss B. -, Farkas 2, Nagy -, Ferencz 6/6, Bartik -.
Nehéz helyzetben várta a playoutos örökrangadót a Zalakerámia ZTE KK. Persze a két szomszédvár összecsapása mindig plusz pikantériával bír, ám jelen helyzetben egyik klub sem ott van, ahova a szezon előtt várta magát, így ennek jelentősége háttérbe is szorult. A hazaiak szempontjából inkább az volt a tét, hogy el tudnak-e mozdulni abból a kellemetlen pozícióból, ahova annak köszönhetően jutottak, hogy a playoutban egyedüli csapatként még nem szereztek győzelmet.
A nem kis tét mellé alapvető változások is történtek a hét elején, mert a sorozatos kudarcok hatására Kostas Mexasvezetőedző úgy döntött, hogy a csapat nehéz helyzetét azzal próbálja segíteni, ha lemond. Helyére a másodedzőt, Baki Gergelyt nevezte ki a ZTE vezetősége, akit így alaposan bedobtak a mélyvízbe, hiszen rá vár az a nem kis feladat, hogy megmentse a ZTE élvonalbeli tagságát. Csak reménykedni tud benne mindenki a zalai megyeszékhelyen, hogy most már tényleg komolyan veszi feladatát és felméri a tét komolyságát a légiós kontingens és a magyar mag is. A célkitűzés mindenesetre az volt, hogy a szerdai és szombati hazai meccset is nyerni kell a kék-fehéreknek ahhoz, hogy kicsit megnyugodhassanak.
A Körmend keretében jelentős változásként Grimes és Moore is elköszöntek a klubtól és a szurkolóktól, így háromlégióssal érkezett Zalaegerszegre Kocsis Tamás gárdája. A ZTE-nél Justin Bibbs combfájdalmai kiújultak, így négy légiósra számíthatott Baki Gergely, Takács Milán viszontmeggyógyult betegségéből.
A klasszikus szurkolótáborok hiányában csupán átlagos mérkőzésnek számított az összecsapás, mely Hunter 8 pontjával indult hazai részről. Kocsis Tamás sok játékpercet biztosított a mindössze 18 esztendős Bartik Zalánnak, aki még meg sem született, amikor Ferencz Csaba már döntőket játszott… A ZTE jól triplázott, ennek is köszönhetően szerzett előnyt. A negyed végén Ivosev tanári, egészpályás asszisztjátWilliamson váltotta pontokra, ám a slusszpoént Gatlinghatalmas zsákolása jelentette. 30-20-al zárult az első negyed.
Gyorsan zárkózott a Körmend, Baki Gergely pedig gyors időkéréssel próbált rendet tenni a fejekben. Érkezett is Hunter, majd Mokánszki triplája, s így ismét megvolt a közte 10. Williamson és Foster csökkentette a hátrányt, majd pillanatok alatt lett forró a hangulat: egy hazaiakat sújtó játékvezető ítélet után felzúgott a klasszikus, 3 bíróit tevékenységet értékelő rigmus. 5-6 pontot így is tudott őrizni az előnyből a ZTE, Scherer és Gatling pontjai révén pedig 53-45-ös hazai előnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok. A ZTE jól használta ki a 2. esélyeit, többek között 9 támadólepattanójának is köszönhetően.
A ZTE kezdte jobban a második félidőt, de ismét jöttek a buta hibák, Powell pedig hatalmas zsákolással büntetett egy szerzett labdát követően. Baki Gergely időkérése után megint sikerült rendezni a sorokat, pillanatok alatt ismét elhúzott a ZTE. A jól játszó Scherer Bálint saroktriplája után már 15-elvezettek a kék-fehérek. Amikor már 20-ra nőtt a különbség, szót kért Ferencz Csaba és két gyors trojkával jelezte, még mindig jó az „öreg” a házban. 82-67-el zárult a 3. negyed.
Kucsora hármasára Durázi válaszolt azonnal – simán átdobva a nem figyelő Kucsorát. 15 pont körüli fórja volt stabilan a ZTE-nek, végleg eldőlni látszott a meccs. Brzovicosztott ki egy sapkát a sokat melózó Durázinak, majd Mokánszki percei következtek – rövid időn belül két csont nélküli triplát is hintett az egerszegiek hatosa. Takács Milán dobott szép középtávolit, a körmendi szurkolók pedig örömmel konstatálhatták, hogy a két tini, Boján Bendegúz és Farkas Levente is megszerezték első pontjaiakat piros-fekete mezben az élvonalban. A 100. pontot végül Kucsora szerezte, majd betalált Glatz Soma is, a végeredmény pedig 105-86 lett.