A 3. fordulóban az út Kaposvárra vezet, Dalibor Damjanovic mester csapatához. Nehéz helyzetben van a somogyi csapat, hiszen 7 meccse nem tudtak mérkőzést nyerni. Szerencsére mi szerdán megtörtük ezt az átkot, így több önbizalommal tudunk utazni szombaton.
Kocsis Tamás vezetőedzőnk: „A legfontosabb az volt, hogy végre sikerült egy hosszú nyeretlenségi szériát lezárnunk azzal, hogy a Szegedet sikerült megverni. Nyilván voltak hibáink, leginkább védekezésben, hiszen 96 pontot kaptunk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy volt ritmusa a játékunknak. Remélhetőleg ez visszaadta az önbizalmat a csapatnak és megmutatta, hogy többre vagyunk képesek. A Kaposvár egy jó csapat, meglepő, hogy ilyen kerettel nem állnak jobban, de első sorban most magunkra kell koncentrálnunk. Szerintem nekünk most nyugodtan, okosan kell játszanunk, szeretnénk kihasználni a Kaposvár hibáit.”
A kispad Durázi kivételével hiánytalan lesz. Jegyet kizárólag a helyszínen értékesítenek, 17:00-tól, 1900 forintos egységáron. A játékvezetők Benczur Tamás, Szilágyi Bálint, Jankovics Viktor Zsolt (Páli dr. Kálmán) lesznek. A mindigtvGO közvetíti a mérkőzést online, amihez hunbasket előfizetés szükséges.