A Stojan Ivković vezette csapat ellen szállunk ringbe az alsóházi rájátszás 1. fordulójában. Az alföldi csapat a 11. helyen végzett az alapszakaszban 9 győzelemmel (melyből 6 hazai pályán született) és 17 vereséggel. A decemberi fordulóban nyerni tudtunk hazai pályán az akkor még Forray Gábor vezette csapat ellen, a márciusi visszavágón viszont 3 pontos győzelmet aratott a Kecskemét.
A játékvezetők Benczur Tamás, Fodor Attila, Földesi Ádám (dr. Gincsai János Péter) lesznek.
A mérkőzést a mindigTV GO “Hunbasket”előfizetéssel online is lehet követni.
Kocsis Tamás a mérkőzésről:
“Az egyik legtapasztaltabb magyar csapat lesz rögtön az ellenfelünk. Ahogy a playoffban, így az alsóházi rájátszásban is nagyon fontos az első mérkőzés, a kezdés, örülünk neki, hogy otthon játszhatunk, reméljük, hogy győzelemmel vesszük az első akadályt. Keményen készültünk az elmúlt két hétben, kulcsfontosságú lesz az, hogy mennyire tudnak a játékosok motiváltak maradni, hiszen senki nem erre készült egész évben nálunk. Bízom benne, hogy mindenki átérzi, hogy milyen fontos találkozók várnak ránk, célunk, hogy minél hamarabb elszakadjunk a hátsó résztől, ami a veszélyt jelenti a kiesést illetően. Remélhetőleg a szurkolóink mellettünk lesznek és sikerül megnyernünk ezt a mérkőzést.”