Tóth Barna, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Elsősorban szeretnék gratulálni a Körmendnek. Ma jobban játszottak, a mi részünkről a védekezés nem volt rendben. Ilyen kevéssel nem lehet meccset nyerni. Megyünk tovább.
Forray Gábor, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Ezen nincs mit értékelni. Az a helyzet, hogy ez egy olyan sajtótájékoztató, ahol nem tudok értékelni, mert nincs mit. Nyilván ez az én felelősségem. 6%-os tripladobás, 50%-os büntetődobás, nulla energia, erre kár fecserélni a szót. Természetesen gratulálok a Körmendnek, a győzelmet megérdemelték, de a lelkes közönségnek, maroknyi szurkolóinknak, akik eljöttek ebben az ítéletidőben, nekik köszönjük szépen. Pozitívként meg tudom említeni, hogy az utolsó 4 percben majdnem színmagyarok játszották a mérkőzés záró részét, azt gondolom, hogy ez örömre ad okot. Nincs más hátra, mint előre. Sok sikert kívánok a Körmendnek.
Malik Morgan, Egis Körmend: Nagyon jó meccs volt, minden tőlünk telhetőt megtettünk, a lehető legjobb módon kiviteleztünk mindent. A pontok csak úgy jöttek és gratulálok a csapattársaimnak akik ehhez hozzájárultak.
Kocsis Tamás, Egis Körmend: Gratulálok a csapatnak, hiszen megint egy nehéz hét van mögöttünk, és ezen felül tudtunk kerekedni. Szerintem nagyon jól játszottunk, és nagyon örülök ennek, hogy tudunk reagálni ilyen helyzetekre, amikor váratlan események történnek. A Kecskemétnek szeretném megköszönni a sportszerű hozzáállást a végén. Öröm volt látni, hogy fiatalok játszanak mindkét oldalon. További sok sikert kívánok nekik.